Akárhogy is van, nagy nap ez a mai

Történt pár dolog az elmúlt napokban azért (ezekről kicsit később), de amellett már csak nem megyek el szótlanul, hogy ma iktatták be az első színes bőrű amerikai elnököt. Ez a nap is ott lesz a világtörténelem nagykönyvében, és ugyanaznap kisandris írt egy bejegyzést a blogjába. Ide, ni. Eszembe jutott a sok vita a jenkivel a politikáról. Négy évvel ezelőtt totál bolondnak tartottam, hogy a Bushra szavazott. A leginkább az zavart, hogy nem meggyőződésből, hanem tradícióból tette. Most meg azt mondják, hogy Bush a valaha volt legnépszerűtlenebb elnökként köszönt le a posztjáról. Ki tudja, most épp hol tartana a világ, ha már négy éve demokrata lenne az elnöke az amerikaiaknak? De nagy az ünnep meg a vidámság... és valahol a nagy vidásmágtól fél órányi autóútra ott ül a jenki és néz ki a fejéből. Hiányzik, no, pedig tudom, hogy vele se lenne jobb.

A múlt héten egyik pillanatról a másikra elkezdett hasogatni az oldalam. Rettentő mód beijedtem, mert azt hittem, hogy vakbélgyulladásom van. Anci éjnek évadján átjött hozzám, ő az, akire mindig lehet számítanom. Aznap éjjel nem sokat aludtam, de azt kiderítettem, hogy nagyon nagy valószínűséggel nem vakbél... (mi mindenre jó az internet). Ez másnap megerősítést is nyert, mert elmentem a dokihoz, ugyan addigra már teljesen elmúlt a fájdalom. Aztán közben eszembe jutott Zócsi is, hogy ugyan rettentő nagy sztorizó volt, a vakbél-műtétjétől nem mesélt az alatt a pár hét alatt, csak az maradt meg bennem, hogy mennyire fura tapintású volt a bőr a műtéti hegnél. Szia Zócsi! Remélem nem szomorkodsz nagyon, mert egy jó ideje te sem írtál a blogodba.

Apropó, blogok. Nem követek túl sokat, de meglepődve tapasztaltam, hogy néhány mást se csinál, mint körbeidézgeti egymást... A múlt héten kezdődött az utolsó etapja a Battlestar Galactica-nak és ugyanazokat a gondolatokat olvastam vissza az epizódról meg a keletkezéséről meg az értelmezéséről több blogban is. Meg van egy reklámokkal foglalkozó blog, ahol láttam egy belinkelt videót egy kotonlufinyuszikkal operáló reklámról, amit viszontláttam egy magyar scifi-szerző blogján... teljesen oda nem illő módon, aki ugyancsak szólt a BSG-ről is a blogjában... az már inkább volt odaillő. Szóval kicsit szemöldökhuzogattam.

Azt hiszem, mára ennyi... Ja, holnap kezdődik az új Lost-évad is... Ma meg neveztem a számlalottóra egy taxiszámlával. Olvastam a számlalottóról, hogy nagy kudarc, mert alig neveznek az emberek. Nem baj, annál nagyobb esélyem lesz nekem nyerni egy gurigát. Nem is lenne rossz. Meg csináltam magamról igazolványképet, hogy beletegyem az önéletrajzomba. Egész jól sikerült.

Szóval "barakobama, makakinjomama" ahogy egy elmés sztendupos kanyarintotta az új elnök nevéből csúfot űzve. Csüsz.

Jelszavak...

... kódok, bejelentkezési információk, azonosítók, bankkártya és mobil SIM-kártya PIN és PUK kódjai, kaputelefon-kódok, weboldal- és e-mail jelszavak és a kis fülemülém tudja még mik. Nem tudom ki hogy van vele, de nálam már Dunát lehetne rekeszteni az efféle információkkal. Annyi van, hogy már képtelenség fejben tartani. Van olyan bankszámlám, amihez, írd és mondd, nyolc ilyen adattal kell rendelkezni (amiből az egyiket pl háromhavonta meg kell változtatni) hogy használni tudjam. Tudom én, hogy mindez az én személyes biztonságom érdekében történik, de azért azt nehezen tudom elképzelni, hogy emberek, akit kicsit idősebb korukban értek el a PC-k, az internet meg a mobiltelefonok, mennyire elveszettnek érezhetik magukat ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.

Már évekkel ezelőtt megpróbáltam (néhányan azt mondanák, hogy eléggé batár módon) összegyűjteni ezeket egy helyre. Egy táblázatba. De folyamatosan bővíteni kell, az adatok cserélődnek, sokasodnak, bővülnek. Továbbá pl. hiába van a kaputelefon vagy a fénymásoló kódja egy táblázatban, mikor az nem elérhető egy adott helyzetben. Épp a napokban rendezgettem ismét a dolgot és megdöbbenve tapasztaltam, hogy mekkora információmennyiséget kell(ene) a fejünkben tartani. Egy ötoldalas, kategóriákba rendezett információkat tartalmazó táblázat kerekedett belőle.

Eszembe jutott egy Stephen King szösszenet a kulcsokról (hogy melyik könyvében olvastam, ne kérdezd), hogy egy ember életét sebészi pontossággal el tudják mesélni a kulcscsomóján levő kulcsok. Ugyanennek a modern változata az én kis táblázatom... amit hogyan is tettem biztonságossá? Hát titkosítottam... mivel mással mint egy szép hosszú, az angol ábécé betűit, számokat és különleges karaktereket tartalmazó jelszóval.

BUÉK